Ezen az oldalon azokat a kérdéseket szedtük össze, amelyek a leggyakrabban merülnek fel műhelyünk szolgáltatásaival kapcsolatosan, és igyekeztünk ezeket a lehető legakkurátusabban megválaszolni. Érdemes végigböngésznie az alábbi kérdés-felelet gyűjteményt, mielőtt felvenné velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken, hátha rálel arra az információra, amelyre szüksége volt. Ha azonban mégsem találja meg itt, amit keresett, kollégáink természetesen készséggel állnak a rendelkezésére telefonon is.

Az alábbiakban az egyes szolgáltatásaink szerint csoportosítottuk a kérdéseket.


Fényszóró polírozás

Mikor szükséges elvégeztetni a fényszóró polírozást?
Természetes folyamat, hogy az autólámpák polikarbonát burkolatai az évek során – az UV-sugárzás hatására – mattá válnak. Ha Ön azt tapasztalja, hogy gépjárművén a lámpabúrák besárgultak, esetleg a lámpák fényereje is csökkent, mindenképp ajánlott elvégeztetni a polírozást. Professzionális felújítási eljárásunknak köszönhetően biztos lehet benne, hogy a felújított fényszórói hosszú távon is megőrzik majd az állapotukat.
Mennyi ideig tart ez a művelet?
Két darab fényszóróval számolva a polírozás nagyjából fél-egy órát vesz igénybe, ezért akár a műhelyünkben is megvárhatja a munka végét.
Szükséges időpontot kérni a polírozáshoz?
Igen. Tekintve, hogy gumiszervizként is működünk, mindenképpen javasoljuk, hogy egyeztessen időpontot előzetesen telefonon. A felújítást akár már az egyeztetés napján elvégezzük. Ha éppen nem érne el minket telefonon, rövid időn belül visszahívjuk Önt.
Hol végzik a szolgáltatást?
A fényszóró polírozást Budapesten, a 16. kerületben, az Újszász utca 160. szám alatt található gumiszervizemben végzem. Nem egy áruház parkolójában, sátor alatt dolgozunk, hanem rendesen felszerelt, műhellyel rendelkezünk azok minden előnyével együtt.
Ki kell szerelni a fényszórókat a polírozáshoz?
Alapvetően nincs rá szükség, hiszen a felújítást mi is megbontás nélkül végezzük, ha viszont Önnek könnyebbséget jelent, kiszerelt állapotban is hozhatja hozzánk a fényszórókat.


Gumiszerviz

Mikor van szükség a kerekek centrírozására?
Ha Ön azt tapasztalja, hogy a gépjárműve menet közben bizonyos sebesség felett rázkódik, okvetlenül szükséges elvégeztetni a centrírozást. Ennek hiányában az abroncsok, illetve a felfüggesztés egyes elemei is elkophatnak. A gumiabroncsok cseréjekor vagy javításakor is gondoskodni kell a centrírozásról.
Defektes a gumiabroncsom. Feltétlenül cseréltetni kell?
Nem. Amennyiben a gumi futófelületén a lyuk, szilánk vagy szög okozta sérülés nem haladja meg a határértéket, az abroncs megjavítható. Ehhez azonban nagyon fontos, hogy a szerelő időben kezelje a problémát, mert csakis így előzhető meg a gumi további károsodása. Ha már nem lehet megjavítani az abroncsot, a cserét is elvégezzük.
Vásárolhatok gumiabroncsokat a gumiszervizükben?
Igen. A szerelési munkálatokon felül új, illetve használt gumiabroncsok értékesítésével is foglalkozunk. Kínálatunkban csakis megbízható, neves gyártók termékeit forgalmazzuk, így a minőség minden esetben garantált. A vásárlás előtt pedig szaktanácsadással is segítjük a döntésben.
Lecseréltetném a téli/nyári gumit, de nincs helyem a használaton kívüli abroncsok tárolására.
Gumiszervizünkben erre a helyzetre is megoldást nyújtunk: a használaton kívüli gumiabroncsait a szezonváltásig ránk bízhatja, mi gondoskodunk a tároláshoz ideális környezetről.


Autóklíma töltés, fertőtlenítés

Milyen gyakran szükséges elvégezteti az autóklíma töltést?
Az autóklíma ellenőriztetésre akár évente ajánlott sort keríteni, a töltés szükségességét bízzuk a szakember döntésére. Ha Ön azt tapasztalja, hogy a légkondi nem tudja rendesen behűteni az autót, ajánlott ellenőriztetni.
Mikor van szükség klímafertőtlenítésre?
Az autóklímát legalább évente egyszer (különösen a nyári szezon előtt) ajánlott fertőtleníteni, hiszen ezzel lehet elejét venni, hogy a légkondi szellőzőrendszerében lerakódott kórokozók, baktériumok, vírusok az autó légterébe kerülve légúti megbetegedéseket vagy fertőzéseket okozzanak.
Az ózonos klímafertőtlenítéshez meg kell bontani a klímaberendezést?
Nem. Ennek az eljárásnak az egyik kiemelt előnye, hogy különösebb szerelés nélkül, rendkívül gyorsan elvégezhető.
A fertőtlenítéshez használnak valamilyen vegyszert?
A klímafertőtlenítést ózongenerátorral végezzük, így semmilyen vegyszerre nincs szükség a folyamathoz, ennek köszönhetően az általunk alkalmazott módszer környezetbarát megoldásnak számít.

2024  Thomas Garage Gumiszervíz Budapest - Minden jog fenntartvaglobbers joomla templates